4.-5. Fejezet

 

NEGYEDIK FEJEZET

És én még azt hittem, hogy ez a reggel rossz volt

LAVENDER

Fordította: Miss Hell

 

Napjainkban

Húsz percbe telik, mire megtalálom a szemüvegemet, részben azért, mert amint becsukom – és bezárom – az ajtót, és Kodiakot a kocsifelhajtón hagyom, elvesztem a fejem. Úgy értem, elkezdek bőgni, mint egy kisgyerek, aki elvesztette a kedvenc cukorkáját.

Egy kedves pánikroham következik, mert rettegek, hogy nem fogom tudni abbahagyni a sírást, ha már elkezdtem. Nem szeretem a könnyeket. Fokozzák a szorongásomat, ami gyakran jelen van, és ha egyszer beindul a spirál, nehéz kilábalni belőle.

Az sem könnyű, hogy sírás közben próbálok szemüveget találni, különösen, hogy a látásom eleve szar, de végül sikerül összeszednem magam. Becsepegtetek pár csepp szemcseppet, megvárom, hogy a bőrpír enyhüljön, és felhelyezem a kontaktlencsémet.

Már nem érzem úgy, mintha a bal szememben homok lenne, úgyhogy azt gondolom, legalább néhány óráig megúszhatom a kontaktlencsével. A könnyeknek köszönhetően újra fel kell kenni a korrektort és javítani a sminkemet, de legalább újra látok. És ha más nem is, a kocsim a nap hátralévő részében az enyém. Csesszék meg a seggfej testvéreim.

Gyűlölöm, hogy Kodiak, aki korábban a válasz volt a rohamaim lecsillapítására, most felszítja őket. Gyűlölöm, hogy egyáltalán hatással van rám, és hogy én nemhatok rá.

– Te és én? Együtt mérgezőek vagyunk.–Megdörzsölöm a halántékomat, és összepréselem az emlékeket, elpakolom őket a fejemben lévő dobozba, ahol minden olyan dolgot tárolok, amit nem akarok.

A legrosszabb az, hogy akkor sem tévedett, és most sem téved. Öt percet töltöttem vele egy autóban, és máris egy rakás szerencsétlenség vagyok. Hülyeség volt azt hinni, hogy képes leszek újra látni őt. Ha még egy évet otthon maradtam volna, akkor mire ideérek, már lediplomázott volna, és nem kellene ezzel foglalkoznom.

Gondoskodom róla, hogy legyen nálam kontaktlencsetartó és egy tartalék szemüveg. Sokkal könnyebb megtalálni őket, ha nem csak homályosan látok. Negyvenöt percem van a következő órámig. Bedobok néhány müzliszeletet a hátizsákomba, hogy legyen mit rágcsálnom, és megtalálom a kocsikulcsomat a földön, a postaláda alatt. Legalább Kodiak nem hagyta a gyújtáskapcsolóban. Felkapom őket a lábtörlőről, és bezárok magam mögött.

A gyomrom felfordul, amikor valaki kilép a három házzal arrébb lévő verandára, ahol egyébként Kodiak történetesen az unokatestvéremmel, BJ-vel – ez a Balls Junior rövidítése – és Quinn Romeróval lakik. Quinn és Kodiak a főiskolai csapatban hokiznak, ahogy sok más srác is, akik ebben az utcában laknak. Szóval alapvetően a hokisok sorában lakom egy csomó sráccal, akikkel rokonságban állok – kivéve Quinnt és Kodiakot, akik közül az utóbbit ezernyi égető gombás fertőzés tüzével utálom.

Azonnal megkönnyebbülök, hogy a tornácon álló személy nem Kodiak vagy az egyik unokatestvérem. Csak egy lány. Valószínűleg egy korongnyuszi, ami egy másik dolog, amit újra meg kell szoknom. A tavalyi év jó kis szünet volt a bátyáimtól és a végeláthatatlan lányok garmadájától.

El tudom képzelni, milyen lett volna, ha tavaly jövök. River összeköltözött Maverickkel és a legidősebb bátyámmal, Robbie-val, és még én is elismerem, hogy a bátyáimnak jó génjei vannak, és jól néznek ki. Ezen a helyen valószínűleg volt egy forgóajtó a lányoknak. Annyira undorító. Robbie most egy évet külföldöntölt, a mesterképzésén dolgozik, és én foglaltam el a szobáját.

River futballcipője a hátsó ülésen van a padlón, ami a kocsimban lévő büdös lábszagot okozza. Nem tudom, hogy nem vettem észre korábban – azon kívül, hogy túlságosan lefoglalt a megalázottság. Felveszem a cipőfűzőnél fogva, és a ház hátsó része felé megyek, hogy a garázsban hagyhassam, ahol izzadság- és áporodott sportfelszerelés szag terjeng. Viszont van itt kint egy külön mosó- és szárítógép a cuccaiknak.

Amikor visszatérek a kocsimhoz, a lány, aki Kodiak tornácán állt, a járdán sétálgat. Magassarkút visel, apró rövidnadrágot, és egy haspólót, ami alig takarja a melleit. A nyakán lila szívásnyomok vannak, ami még nyilvánvalóbbá válik a kócos lófarka miatt. Fülhallgatót visel, nyilvánvalóan telefonál, és fogalma sincs, milyen hangos.

– Ó, Istenem, soha nem fogod kitalálni, kinek a hálószobájában voltam az előbb! – Alig vesz levegőt, mielőtt felsikolt. – Kody Bowman, ribanc! És oh isteeneem, annyira kib’szott dögös közelről. – Rágógumit pukkaszt. – Tudom, ugye? És a legjobb rész? Péntek este buli lesz, és mi tutira elmegyünk. – Az irányomba pillant és végigmér, mielőtt lényegtelennek minősítene. – Úgy hallottam, az egész csapat ott lesz. Szabad a pálya.

A gyomrom úgy érzi, mintha egy ólomsúlyt dobtak volna bele. Egy cseppet sem kellene meglepődnöm azon, hogy Kodiak megalázott, azt éreztette velem, hogy szarzsák vagyok, majd öt perccel később visszament a lakására, és összejött valami random csajjal.

Nem akarom, hogy fájjon.

De fáj.

A kedves fiú, aki megvédett, aki kiállt értem, aki őszintén és igazán törődött velem, már rég elment, és helyette egy olyan férfi lett, akit nem akarok ismerni.

Nézem a lány távolodó alakját, és rájövök, hogy ez lesz az életem legnehezebb éve. Vajon felkerülhetek-e még a kollégiumi listára?

 

ÖTÖDIK FEJEZET

Hadd temesselek el a szarban

LAVENDER

Fordította: Miss Hell

Napjainkban

Mikor visszaérek az egyetemre, az összes parkoló tele van. Fél órába telik, mire találok egy átkozott helyet, így nincs időm kávét vagy kaját venni a következő órám előtt, ami történetesen pszichológia lesz. Jól ismerem az olyan dolgokat, mint a kognitív viselkedésterápia, szóval ez az óra rendben lesz – kivéve a csoportos feladatokat. Azokat utálom, mert gyakran azt jelentik, hogy olyan emberekkel kell beszélgetnem és együtt dolgoznom, akiket nem ismerek. Josiah egy anomália volt ma reggel. Általában nem szoktam könnyen barátkozni, mert félénk és csendes tudok lenni, és az emberek ezt távolságtartásnak hiszik. Ezért a baráti köröm nagy részét a tágabb családom tagjai alkotják.

Nem véletlenül kerültünk mindannyian ide. Quinn-nel és Robbie-val kezdődött, akiktörténetesen mindketten jelentkeztek és felvételt nyertek. Aztán Liam és Lane következett, akik szintén Chicagóban kötöttek ki. Mire Maverick beadta a főiskolai jelentkezési lapokat, már viccnek számított, hogy mindannyian Chicagóban kötünk ki. Csakhogy őt és Kodiakot is felvették. Aztán Lacey, Lovey és BJ is jelentkezett. Mire rám és Riverre került a sor, már feltételezték, hogy mi is ide jövünk, ha felvesznek minket. Csak én egy évvel elhalasztottam a felvételimet.

A pszichológia óra után találkozom az iker unokatestvéreimmel, Lacey-vel és Lovey-val, mivel van egy kis időm a következő órám előtt, és nincs kedvem hazamenni. Legalább nem River, Maverick és én vagyunk az egyetlenek, akiknek furcsa nevük van a családban. Ők Liam és Lane testvérei, akik szintén ikrek.

Az egyetemi kávézó hátsó sarkában ülve találom őket, és természetesen nincsenek egyedül. Az unokatestvérem, BJ az egyik széken henyél. Hosszú lábai kinyújtva, a feje hátrahajtva, tátott szájjal, mert ki van ütve. Három ceruza van a férfikontyába tűzve, és valaki egy sor jelölő matricával díszítette a homlokát.

– Lavy! – Lacey leugrik a kanapéról, kecsesen átugrik BJ lábain, és lelkesen magához húz egy ölelésre. Ez azt jelenti, hogy az arcom szinte a mellkasába préselődik. Lacey és Lovey nyúlánkak, és nagyon nevetségesen egyformák. Vannak finom különbségek, de hacsak nem ismered őket jól, szinte lehetetlen megkülönböztetni őket. Nagyon hasonlítanak az életre kelt Barbie babákra, és a legkedvesebb, legőszintébb lányok, akiket ismerek. Annyira örülök, hogy idén velük fogok iskolába járni.

Lacey és Lovey elsőévesek, mindketten PR szakon tanulnak. Jelentkeztek a diákszövetségbe, és az egyetemen kívül laknak egy házban hat másik lánnyal. Szinte minden adománygyűjtő eseményen részt vesznek, és nagyon társaságkedvelőek. Meghívtak, hogy legyek jelölt, de már a gondolattól is kiszáradt a szám, úgyhogy visszautasítottam.

Lovey megvárja, amíg elhaladok BJ mellett, mielőtt feláll, hogy megöleljen. – Imádom ezt a ruhát! Szerinted kölcsönkérhetem?

Lovey majdnem száznyolcvan centi magas, úgyhogy szerintem a szoknya legfeljebb egy mikromini lenne, de ha neki jó, hogy látszik a fehérneműje, akkor nekem is. – Ha akarod, persze.

Lehúznak, így a kanapé közepén ülök, közéjük szorítva, miközben kérdésekkel bombáznak.

– Hogy vagy?

– Milyen a napirended?

– A bátyáid már az őrületbe kergetnek?

– Vannak helyes fiúk a csoportodban?

– Nem láttad Quinnt? Hallottam, hogy ma reggel verekedésbe keveredett, mielőtta srácok még a jégre léptek volna – mondja Lovey, tágra nyílt szemmel, a hüvelykujját a fogai közé szorítva.

– Quinn mindig verekedésbe keveredik. – Lacey forgatja a szemét. – A hétvégén buli lesz nálunk. Gyere el, és aludj nálunk! Olyan jó lesz!

Időt kérek, mielőtt további kérdéseket tehetnének fel. – Túl sok, elvesztem – suttogom, majd rémülten veszem észre, hogy a sírás szélén állok, és nem tudom, miért.

Nos, ez nem teljesen pontos. A mai nap egy rakás szerencsétlenség volt, és még egy órám van, mielőtt hazamehetnék és megehetném az összes mályvacukrot a Lucky Charms dobozból.

– Jaj, ne! – suttogják mindketten, és hirtelen mindkét oldalról ölelésbe burkolnak. – Annyira sajnáljuk.

– Mi jobban tudjuk.

– Vegyél mély lélegzetet.

– Jól vagyok – motyogom, nem akarom még jobban felhívni magamra a figyelmet.

Elengednek, de mindketten egyszerre mozdulnak el, egyik lábukat felhúzzák, hogy felém fordulhassanak, a mozdulat szinkronban van.

– Nem tűnsz rendben lévőnek – mondja Lovey halkan, és a fülem mögé tűri a hajamat.

– Ez egy hosszú nap volt. És hogy válaszoljak a kérdéseidre, igen, a testvéreim az őrületbe kergetnek, a beosztásom nem rossz, de a mai nap nehéz, és nem tudtam Quinnről meg a verekedésről. Bár nem igazán nagy meglepetés. – Imádom Quinnt, de lobbanékony. – Van egy kedves srác a jelmez- és díszlettervezés órámon, aki lehet, hogy aranyos, de nem láttam jól, mert nem volt nálam a szemüvegem, és hadd gondolkozzak a partin. Egy ottalvós buli jó lenne, de majd meglátjuk, hogy meg tudok-e birkózni az új emberekkel való ismerkedés részével.

– A lányok a házban nagyon lazák, és a srácok, akik eljönnek a bulijainkra, nem lógnak a hokicsapattal, úgyhogy nem kell aggódnod, hogy a bátyáid vagy bárki más megjelenik. – Lacey az alsó ajkátrágja, és lopva BJ-re pillant, aki még mindig ájultan ül a székben. Szó szerint bárhol tud aludni.

– Talán.

Lovey elvigyorodik, és tapsol. – A talán majdnem olyan jó, mint az igen.

– És rengeteg helyes srác lesz. – vonogatja fel a szemöldökétLacey.

Nevetek és megrázom a fejemet. – Majd meglátjuk. Bármennyire is fantasztikusan hangzanak a helyes srácok, nem vagyok benne biztos, hogy a bátyáim idén nagyon megkönnyítik a randizást.

– Remélhetőleg túlságosan lefoglalja őket a sport meg az órák ahhoz, hogy odafigyeljenek arra, amit csinálsz. – Lovey az ujja köré csavarja a haja végét. – Szerencsére Liam és Lane közelebb lakik a hokisorhoz, így nem tudnak beleszólni a randevúinkba.

Lovey és Lacey a legfiatalabbak a hatból, és az én három testvéremmelszembennekik négy idősebb testvérük van, így valahogy megértik, hogy honnan jövök, de nem teljesen.

– Ők is szuper lazák – mutatok rá.

– Ez igaz. – Tandemben bólogatnak.

Bármennyire is izgat a buli gondolata, a valóság egyáltalán nem ugyanaz. Szeretnék társasági ember lenni, sok barátot szerezni, mint ők, klubokba járni és részt venni a dolgokban, de annyira stresszes leszek, ha túl sok ember van körülöttem. Az emberek furcsának tartanak.

Ami igaz is, de ezekben a helyzetekben az átlagosnál is furcsábban nézek ki.

A gyomrom elég hangosan korog ahhoz, hogy megijedjek. A diákok sorára pillantok. Legalább tíz ember várakozik a rendelésre.

– Éhes vagy? Akarod, hogy hozzak neked egy kávét? Valami ennivalót? – ajánlja fel Lovey.

– Tudok várni.

– Éppen teát akartam venni. Mondd meg, mit szeretnél, és én megrendelem neked.

Még a sorok is nyugtalanítanak. Néha az emberek megpróbálnak beszélgetni velem, és akkor udvariasan kell beszélgetnem idegenekkel, de erre ma már nincs energiám.

Hálás mosollyal köszönöm meg neki. – Oké. Kérek egy koffeinmentes, kókusztejes lattét és egy pogácsát vagy muffint.

– Ennyi? Van szendvicsük.

– A muffin jó lesz.

– De mazsola nélkül, ugye?

– Igen.

Amint Lovey beáll a sorba, beszélgetésbe elegyedik az előtte álló sráccal. Még csak nem is flörtöl. Csak kedves.

Lacey és én várakozás közben az órarendekről beszélgetünk. Néhány percenként valaki megáll, hogy köszönjön. Rengeteg lány vet BJ-re egy sunyi pillantást, amikor elhaladnak mellette. Lacey-hez és Lovey-hoz hasonlóan ő is elsőéves, de a legtöbb huszonegy éves fiúval ellentétben, dús szakállt visel, ami jobban illik egy nála legalább öt évvel idősebb emberhez. Vanegy tekintélyes méretű tetoválása is, amely a csuklójától a könyökéig ér, és tervei szerint addig folytatja a művészetet, amíg nem lesz egy teljes ingujjnyi, pontosan úgy, mint az apjának. Valójában BJ szinte kiköpött mása az apjának, eltekintve csokoládébarna szemeitől, amelyek nagyon is az anyjára vallanak.

A másik nagy különbség az, hogy BJ nem hokizik, mint az apja, hanem műkorcsolyázik –egy tetovált, szakállas műkorcsolyázó, aki egy csomó hokis társaságában lóg. Mindig leszarom hangulatot áraszt. Mivel anyáink féltestvérek, mindig is sok időt töltöttünk együtt, különösen az ünnepek alatt.

Amikor Lovey visszatér az étellel, BJ szemei felpattannak. Hangosan ásít és kinyújtózik. – Lavender? Mikor jöttél? Mióta alszom? – A hangja mély és reszelős az álomtól.

– Nemrég. – Segítek Lovey-nak kipakolni a tálca ételt. Okos volt, hogy nem engedte, hogy felálljak és rendeljek magamnak. Kizárt, hogy úgy tudnám cipelni a tálcát, hogy ne öntsek ki valamit. Soha nem lesz felszolgálói állásom, az biztos.

BJ előrehajol, hogy szemügyre vegye az árut. Mielőtt elérhetne valamit, Lovey csípőre tett kézzel eltakarja. – Mit képzelsz, mit csinálsz?

– Éhes vagyok – mondja mogorván.

– És? Azt hiszed, hogy kérdés nélkül választhatsz, amit csak akarsz? – A hangjában legalább annyi szórakozás van, mint bosszúság.

– Csak nézelődtem. Különben is, az egyetlen dolog, amit igazán elnyammognék, az te vagy, de te folyton megtagadod tőlem.

– Ó, Istenem! Undorító vagy! – Meglökdösi a férfi vállát.

BJ hátradől a székben, vigyora csupa vidámság. Lovey arca teljesen vörös lesz, amikor felszisszen, és visszadobja magát a kanapéra, olyan messze BJ-től, amennyire csak lehet.

Nem számít, hogy mindannyian együtt nőttünk fel vele, vagy láttuk őt flitteres trikóban, még mindig állandóan Lovey-ra hajt. BJ nem rokona az ikreknek, szóval nem olyan kellemetlen, mintha velem flörtölne. Nem tudom eldönteni, hogy azért csinálja-e, mert mindig reakciót vált ki, vagy mert kényszeres flörtölő. De Lacey-vel nem csinálja ezt.

Mielőtt újra helyet foglalhatnék a kanapé közepén, BJ megragad a derekamnál fogva, és magával ránt a székbe.

– Mit csinálsz?

– Szükségem van rád, hogy megments. Bejött egy lány, akivel a múlt félévben összejöttem, és egy ötös erősségű ragaszkodó. Tégy úgy, mintha belém lennél zúgva.

Öklendező hangot adok ki, és megpróbálok felállni a székből, de az ülés rugói kilőnek, és a térdeim gyakorlatilag a mellkasomnál vannak. – Komolyan, BJ, ez így nem helyes. Rokonok vagyunk.

– Ő ezt nem tudja. Csak maradj nyugton, amíg el nem megy. – Átkarolja a vállamat, hogy ülve tartson.

Nem vagyok biztos benne, hogy zavarban vagyok, vagy szórakoztat, vagy mindkettő. BJ nevetségesen karizmatikus és a lányok rendszeresen rávetik magukat.

Egy magas, szőke lány, lófarokba fogott hajjal, amelyet egy rózsaszín csillámcsodával rögzítettek, ami inkább illikegy hatéveshez, és egy nagyon rövidnadrágot, egy spagettipántos pólót és egy tíz centis,telitalpú sashaycipőt visel, rózsaszín rágógumit pukkantgat. Érdekes módon kicsit hasonlít Lovey-ra és Lacey-re, csak sokkal kevésbé egészséges.

Rám pillant, szemei enyhén összeszűkülnek, majd hátborzongató, megawattos, szájfényes mosolyt küld az unokatestvéremre. – BJ! Hogy vagy? Emlékszel rám, ugye? Összejöttünk azon a bulin a múlt félév végén. Utána írtam neked sms-t, aztán hagytam hangpostát, de lehet, hogy nem kaptad meg az üzeneteket.

– Megkaptam az üzeneteket. – BJ hangja unott.

– Ó. – Lófarka végét az ujja köré csavarja. – Értem... év vége, sok dolgod van.

– Uh, nem igazán. Úgy gondoltam, hogy egyszeri alkalomról van szó, ezért nem gondoltam, hogy a telefonálás vagy az sms-ekre való reagálás megfelelő benyomást keltene.

Nem tudom, hogy szégyelljem-e ezt a lányt és nyilvánvaló kétségbeesését, vagy elborzadjak BJ könnyű elutasításától.

– Ó, igen. Teljesen. – Egy csomószor bólogat. – Azt hittem, talán megint össze akarsz jönni, de talán most már benne vagy, vagy ilyesmi. – Újabb szúrós pillantást vet rám. – Mindegy, hallottam, hogy lesz egy buli a hétvégén, szóval, ha ott leszel, és nem vagy mondjuk lekötve, akkor újra lóghatnánk együtt, vagy ilyesmi... – Az ajánlat úgy lóg a levegőben, mint egy forró fing a taco-kedd után.

– Valószínűleg nem fog megtörténni. De tudod, értékelem az ajánlatot.

Újabb bólintás következik a lány részéről. – Oké, nos, ha meggondolnád magad, még mindig írhatsz egy sms-t. – És ezzel a lány elrobog a baristához.

Undorodva borzongok. – Nem hiszem el, hogy ez megtörtént. Ez durva volt.

BJ megvonja a vállát. – Minden egyes sráccal megpróbált dugni az utcánkban, úgyhogy ne sajnáld annyira. Három nappal ezelőtt megpróbált Liammel összejönni, amikor nálunk járt, és amikor rájött, hogy van egy ikertestvére, úgy gondolta, jó móka lenne megnézni, hogy mindketten benne vannak-e a játékban.

– Kérlek, ne oszd meg a történet végkimenetelét.

– Tudod, hogy ez nem Liam stílusa. Laughlin, talán...

Laughlin az idősebbik testvérük, aki egy vámpír személyiségével és egy szúnyog szociális képességeivel rendelkezik. Ez őrület, mert Miller bácsi és Sunny néni szó szerint a legkedvesebb emberek a földön.

Megrázom a fejem. – Ennek ellenére, nem tudom, hogy lehet, hogy bennetek, srácok, nem dühöngenek gyógyíthatatlan nemi betegségek.

– Az óvszer a válasz az élet minden problémájára – gondolkodik BJ.

– Vagy dönthetnétek úgy is, hogy nemugyanazokkal a lányokkal keféltek. – Megpróbálom kihúzni magam a székből, de beékelődöm.

– Igen, de akkor fennáll a veszélye, hogy érzelmileg is belekeveredsz, és én erre még nem állok készen.

BJ nem kér bocsánatot termékeny szexuális élete miatt, és soha nem vezeti félre a lányokat. Egyszerűen nem tudnak nem beleszeretni. A szakáll, a tetoválások, a tény, hogy műkorcsolyázó? Ráadásul nevetségesen jól felszerelt, amiről szerencsétlenségemre a saját szememmel is meggyőződhettem, hála a szemérmesség hiányának.

A csengő az ajtó fölött csilingel, és a kávézóban izgatottság hullámzik. Nem kell odanéznem, hogy tudjam, ki tisztelt meg mindenkit fenséges jelenlétével, mert érzem őt, mint egy árnyékot, amely elsötétíti az amúgy is szar napomat. Már megint.

– Bassza meg az élet. – Nem próbálok többé felállni a székből, helyette megpróbálok még jobban belesüllyedni. Szememet BJ kinyújtott lábain tartom, és akarom, hogy ott maradjanak.

– Ballistic, beszélnünk kell. – Kodiak hangja a bal oldalamról jön. Elég közel van, hogy érezzem a kölnije illatát.

– Mirő’?

Akárcsak az apám, BJ anyukája is kanadai, és valamilyen oknál fogva van néhány szó, ahol ez az akcentus átüt.

– Akit beengedtél a házba.

BJ elmozdul mellőlem, karját a szék háttámlájára nyújtja. – Nem panaszkodtál ma délután, ahogy hallottam. És nem az enyém volt, hanem Quinné.

Nem akarok itt lenni. El akarok tűnni. Nem akarom ezt hallgatni, nem akarok ilyen közel lenni Kodiakhoz, és hallgatni, ahogy ő és BJ a lányokról beszélnek, akikkel szexelnek. Különösen akkor, amikor alig néhány perccel az éppen szóban forgó lány előtt vitt haza, és azt éreztette velem, hogy semmi vagyok. Aztán azzal nyomatékosította a dolgot, hogy rögtön utána egy nyuszival kefélt.

– Honnan tudod, hiszen a nappaliban ájultál el? –  ellenkezikKodiak. – És beszéltem Quinn-nel. Tudom, hogy te voltál az, aki elhozta őt. Van jobb módja is, hogy felvidítsd.

– Mondja az a fickó, aki betöltötte azt a lyukata mi házi vendégünkön, amit Quinn nem – gúnyolódik BJ.

Majdnem örülök, hogy ma még nem volt alkalmam sokat enni. Különben lehánynám BJ vadonatúj edzőcipőjét.

– BJ, legyél már diszkrét! – sziszegLovey.

– Néha az igazság sötét és piszkos. Nem így van, Bowman?

Megmerevedek, amikor Kodiak keze a szék karfáján landol, ujjai köré tekerednek, és a hegyük elfehéredik a nyomástól. A kézfején barna maszat van. Kényszeres kézmosó. Néha, amikor fiatalabb volt, annyit mosta a kezét, hogy a bőre felrepedt és vérzett.

– Fogalmad sincs, mi az igazság, és ma tényleg nem akarsz engem felidegesíteni.

Nehéz perc csend nehezedik rám. BJ egy nyolcas alakot húz a vállamon, és hirtelen nem kapok levegőt. Ez céltudatos. Szándékosan emlékeztet arra, hogy BJ úgy ismeri a Kodiakkal közös történelmemet, ahogy a legtöbben nem.

– Mi emészt ma téged, Kody? – kérdezi. – Biztos bevetted ma reggel az extra erős faszfej tablettát.

– Baszd meg, Balls.

– Nem igazán vagy az esetem, de köszönöm az ajánlatot.

– Nagyon vékony vonalon mozogsz, és ezt te is tudod. – Kodiak eltávolodik, de a levegőben lévő neheztelés csak lassan oszlik el.

– A hapsinak problémái vannak – motyogja BJ, és megszorítja a karomat. – Ez nem a te hibád, Mini Waters.

Végre felállok a székből. – Talán mennem kéne. Az órám a kampusz másik oldalán van. – Megragadom a tejeskávém és a muffinom, tisztában vagyok vele, hogy az óra csak fél óra múlva kezdődik, de el kell tűnnöm Kodiaktól és az elkerülhetetlen kérdésektől, amiket az unokatestvéreimtől kapok, ha itt maradok. Látom Kodiakot az ablakok tükörképében, amint sorban áll, és valami sztárallűrös lánnyal cseveg.

Senki sem kíváncsiskodik, mert megjött az eszük. Mindannyian tudnak legalább egy kicsit a Kodiakkal kapcsolatos viharos múltamról. De senki sem tudja, hogy milyen rosszra fordultak a dolgok, vagy hogy hogyan robbant ki az egész, kivéve őt és engem.